2.évad 9.rész (66.rész)

Sziasztok! Mindenkinek nagyon sok boldogságban és szerencsében gazdag boldog Új évet kívánok! Remélem ez az év mindenkinek jól fog eltelni és sok siker ér mindenkit. :)
Remélem jól telt a Karácsony is és egyben a szünet is.Ne feledjük hogy azért tanuljatok is a sulikezdéshez.Tudom hogy nem kéne még erről beszélni (nagyon megrázó téma) de muszáj.Na de nem is firtatom a szót.Jó olvasását :*

-Jól van uram?
-Amy-vel mi van? Mi történt vele? Ugye jól van?
-Aggodalomra semmi ok.! másodpercre leállt a szíve.. - a lélegzetem is elállt.Testem remegni kezdett. - de sikerült stabilizálni az állapotát.Meg kell mondanom,hogy a felesége igazán erős nő.Nagyon ügyesen harcolt.Büszke lehet rá.
-Úristen.Köszönöm! - felpattantam és megöleltem (!?) a dokit. - Annyira hálás vagyok! El sem tudja képzelni. - Könnyeim egybefolytak.Az öröm csodálatos érzés tud lenni.A hatalmas vigyor ami az arcomon ült az dokikra is átterjedt.
-Ugyan,ez a dolgom! - mosolygott rám majd elmentek.

Egyből a telefonomért nyúltam s felhívtam anyut.Elmeséltem neki az elejéről az egészet.Mikor belekezdtem,telefonon keresztül hallottam ahogy neki is megáll a szíve egy darabig,majd a végére érve ő is kicsattan az örömtől.
Épp elköszöntem volna,mikor egy kéz a vállamra simult.Kinyomtam a telefont majd megfordultam.Egy nővér állt előttem,aki egy apró mosollyal vezetett be Amy-hez.
Szívem hevesen vert.Annyira jó volt őt látni végre.

-Szia szerelmem! - suttogva leültem mellé s megfogtam kezét.Még nem volt magánál de tudom,hogy hallotta amit mondok. Sóhajtottam egyet,majd belekezdtem mondandómba. - Tudom,hogy rettentő nagy fájdalmakat kell elviselned..de tudom,hogy te egy iszonyú erős nő vagy és ezt a doki is megmondta.Nem szabad feladnod.Én itt vagyok veled minden egyes nap,minden egyes percben. - kis szünetet tartva elmosolyodtam. - Jerry nagyon édes és már alig várja,hogy megismerjen.Anya rettentően szereti és vigyáz rá amíg mi itt vagyunk szóval nem kell félni.Pár hét és hazajöhetsz.Minden rendben lesz. - megpusziltam kézfejét majd ahogy visszatettem az ágyra éreztem hogy megmozdult az ujja. - Hallasz? - szorítottam meg tenyerét. - Vagy lehet hogy már képzelődök.Szeretlek Amy Trescott! Tiszta szívemből szeretlek! Soha nem hagylak el,örökre itt leszek neked és vigyázok rátok. - egy könnycsepp végig gurult az arcomon.
-Mr.Bieber?
-Igen? - fordítottam fejem az ajtóban álló nővér felé.
-Amy-nek pihennie kell.
-Ohh persze. - felálltam s egy utolsó pillantást vettem gyönyörű feleségemről,majd megpusziltam homlokát.

*Amy szemszöge*

Mikor Justin bejött legszívesebben a nyakába ugrottam volna.Mindent hallok.Mindent érzek.Minden szagot ki tudok választani a körülöttem lévő tárgyakból és mégsem látok semmit.Szemhéjam mint a tömör beton nehezedik szemembe.Szempilláim vasként húzzák le és én képtelen vagyok kinyitni.Pedig úgy látnám már végre Juss-t és a kis Jerry-t.Jó volt hallani amiket mondott.Örülök,hogy nincs semmi baj.
Mikor meghallottam a gépek csipogását,megijedtem.Nem tudtam,hogy mi van velem.Fent vagyok de még sem.Lehet,hogy ez egy Istenadta képesség? Eddig minden ilyen kórházi esetemnél olyan volt,mintha meghaltam volna,de még sem.Legutolsó képem mielőtt minden fekete lett volna,az,hogy vagy öt orvos fölém hajol és mindenféle csöveket meg drótokat kötnek hozzám.

Aztán..minden homályos lett.Már csak a hangokat hallottam.Az volt a legrosszabb mikor azt mondták hogy "menthetetlen" s mindenki megállt.Akkor már én is biztos voltam benne,hogy meghaltam.Ám még is éreztem,hogy én még nem akarok elmenni.Eszembe jutott Pattie,és Jerry meg Juss és az egész család..tudtam,hogy nem tehetem ezt.Megpróbáltam levegőt venni.Éreztem ahogy a tüdőm engedelmeskedni kezd és beveszi az oxigént.A gépek ismét csipogni kezdtek.A szívem megint dobogott.
Aztán bejött Juss és azok amiket mondott élettel töltöttek be.Tudom,hogy őt is nagyon megviselik ezek az idegeskedések de ő még is itt van velem minden nappal és minden éjjel.Kitudja mióta nem aludt már.Szegénykém.Bárcsak elmondhatnám neki,hogy én is nagyon szeretem de pihennie kéne.Én elvagyok itt egyedül is.Csak sajnos egy hang sem jön ki a torkomon.Ez az állapot rosszabb,mintha halott lennék.Olyan érzés,mintha zombi lennék.Hallok,érzem a szagokat,érintéseket és még sem tudok se beszélni se látni.tehetetlennek érzem magam és ez az emberiség egyik legrosszabb érzés fajtája.Ha belegondolok,hogy Juss most mit érez..hát görcsbe szorul a szívem.(Még ennél jobban is.)
Úgy szeretném már Juss-t is és Jerry-t is a karjaimba szorítani.Felbecsülhetetlen érzés mikor a családoddal lehetsz.Élvezzétek ki amíg lehet és töltsetek minél több időt a szeretteitekkel.Ne legyetek haragba senkivel,hisz soha sem tudhatod,hogy mikor dönt úgy az Isten,hogy kiránt téged az életből.

*Justin szemszöge*

Iszonyatosan jó volt őt megint látni.Miközben megint itt ülök kint a váróteremben azon gondolkodom,hogy vajon tényleg hallotta e amiket mondtam? Vagy csak magamban beszéltem ő pedig az álomvilágban élte közben az életét? Nem tudhatom.De abban biztos vagyok,hogy már semmi baj nem lehet.Szépen felépül és minden megy tovább,mint azelőtt.Boldogan élünk majd Jerry-vel és kiélvezzük a boldog perceket amit együtt töltünk.

-Szívem! - a hang felé fordítottam fejem s anyával találtam szembe magam,ahogy felém fut.
-Anya! - felálltam s megöleltem. - Hogy hogy bejöttetek? - mögötte sietett Kenny és Scoo.
-Anyád nem bírt otthon maradni és el kellett hozni. - Kenny lihegve hajolt le térdéhez majd megtámaszkodott rajt.
-Már voltam bent nála.Kezdi visszanyerni a színét és már az arca sem olyan sápadt.Igaz sokat kell még neki gyógyulnia de..még így is gyönyörű. - halkultam el.