51.rész

-Uram.Uram! Ébresztő!
-Hmm ébren vagyok.Mi a baj?
-Kezd ébredezni.

Hallottam a halk suttogásokat.Lassan kezdtem érezni egy kis melegséget a kezemen de még nem voltam benne biztos hogy hozzám ért e valaki vagy nem.Szemeimet még nem tudtam kinyitni.

-Szia szerelmem. - hallottam egy hangot.Azt hiszem Justin volt az. - tudom hogy nagyon fáradt vagy és ne is erőlködj a felkeléssel.Itt vagyok és ha szükséged lesz valamire akkor csak mozgasd a kezed.

Nem éreztem még semmimet sem de megpróbáltam az ujjamat felemelni.Azt hittem hogy már mozgatom de még sem.Megpróbáltam hangot kiadni de az sem ment csak a levegő hagyta el a számat.Szerencsére volt annyi erőm hogy gyorsabban fújtam ki így juss észre vette.

-Itt vagyok semmi baj. - hajolt oda hozzám.

Megpróbáltam kinyitni a szememet.

-Doktor úr felébredt! - súgta oda neki.
-Hol vagyok? - szűrtem ki pár "hangot" a számon.
-A kórházban.Amikor az ágyban voltál....elérted a... - nem tudta folytatni mert sírni kezdett.
-Ne sírj. - erőt feszítettem magamon és karomat felemelve megsimítottam arcát.
-Amy! Elérted a klinikai halált!Az az félig meghaltál de sikerült visszahozni az életbe.Hogyne sírnék ha majdnem elveszítettelek?!! - mint a patak úgy folytak könnyei.
-De túléltem. - kis mosolyra tudtam húzni a szám. - és mi is akkor a bajom?

Egy kicsit megnyugodott majd rám nézett.Először csak nézett azokkal a gyönyörű barna szemeivel majd lehajtotta a fejét.Elmosolyodott majd arca mintha dühös lett volna.

-Gyerekünk lesz. - ismét apró mosoly ült arcára de amilyen gyorsan jött olyan gyorsan el is ment.

Először nem tudtam felfogni ezért nem is tudtam rá normálisan reagálni.

-És ennek miért nem örülsz?
-....
-Justin.
-Mert azt mondták az orvosok hogy nem biztos hogy túléled a szülést. - szeméből ismét kigördült egy könnycsepp.

Ekkor mintha villám csapott volna belém hirtelen felébredtem.ÉN MAJDNEM MEGHALTAM! Ráadásul egy kis csöppség is itt van a szívem alatt aminek örülnöm kéne és egy részben örülök is de nagyon...de nem szeretném azt hogy ha megszülöm nem láthatom őt soha.Egy könnycsepp kigördült az én szememből is.

-Amy jól vagy? - pattant fel Justin.
-I-igen jól..cs-csak..fel kell még fognom ezt az egészet.Nagyon örülök a babának de..én nem így akartam hogy gyerekünk legyen.Én látni is szeretném őt mikor megszületik.Miért ver ennyire az Isten? Miért kell nekem ilyen szerencsétlennek lennem? - elértem azt a pontot ahol már nem bírtam és nem is akartam visszatartani a teljes összeomlást.Zokogni kezdtem.

Justin egy szó nélkül lefeküdt mellém s szorosan tartott karjai közt.Úgy éreztem percek kérdése és meghalok.Bár ha jobban belegondolok akkor lehet jobb is ha meghalok.Justinnak nem kel engem és a picit eltartania,nem lesz több veszekedés is hiba miattam,nem kell a jövőmért aggódnom vagy attól félnem mikor kerülök az utcára.Semmi teher és gond nem lesz a vállamon.Csak én leszek és senki más.Csak ezzel egy baj van.Életem legeslegjobb dolgát is elveszítem.

-Figyelj,nem lesz baj.Együtt megoldjuk! - csókolt hajamba lágyan.
-Kétlem. - suttogtam.Folyt a könnyem még mindig.
-Együtt bármire képesek vagyunk.Soha ne mond hogy soha és akkor minden rendben lesz! Megígérem.
-Remélem. - fejemet szorosan mellkasába fúrtam.

-Elnézést fiatalember.Kérem jöjjön ki hadd váltsak magával pár szót. - lépett be az ajtón a doktor.
-Most rögtön? - hunyorított.
-Fontos lenne.

Justin szó nélkül  felállt és kisietett.Nem hallottam hogy miről beszélnek csak a hangokat tudtam megkülönböztetni.
Pár perc múlva jött be elég búskomor arccal és egy kis riadtság is volt benne.

-Na mi az? Mégsem kell meghalnom?
-...Hát...nem - mosolyodott el nagy vigyorral.
-Hála égnek. - hatalmas kő esett le a szívemről. - de akkor mit mondott?
-Azt hogy..egy nagyobb műtéttel csinálnak valamit a szíveddel,valami műszert raknak bele vagy mi és ez segíteni fog majd hogy kibírd a szülést.
-És ha nem sikerül a műtét?
-Erre ne is gondolj! Csak annak örüljünk hogy van esély arra hogy semmi gond ne legyen. - megsimította az arcomat majd adott a homlokomra egy puszit.
-Csak ne hagyj magamra kérlek! - fogtam meg alkarját.